Keress ezen az oldalon: 

https://tiande-veszprem.webnode.hu/

 

www.youtube.com/watch?v=ozYFdydEhdM

 

 

Üdvözlöm a weboldalamon!

 

A kínai gyógyítók receptúráinak alapját képező, a harmóniára vonatkozó filozófiája minden termékünket megtölti a szépség energiájával, melyet szívesen megosztunk  Veled.

 

Tian" – azt jelenti: ég, menny – a nagyság, a tisztaság, a világi hívságoktól való elszakadás jelképe

"De" – Kínában azt jelenti: „magas erény”. Ez a legfelsőbb természeti szubsztancia, amely megtalálható minden létezőben a világon, így az emberi testben is.

Hisz minden ember maga a csoda! S csoda a természet, valamint végtelen számú ajándéka, amelyeket elődeink megtanultak használni, tisztelni, s ránk, az utódokra hagyományozták megszerzett tudásukat. Csoda az is, amit az ember az utóbbi évtizedekben létrehozott. S a legnagyobb csoda az, amit régi és az új találkozása megteremt.

A cég
 

- A céget Szibéria gyöngyszemében Barnaulban alapították 2007-ben, júniusban tartották az 5 éves születésnapját

- A cég tevékenysége: kozmetikai termékeket, ill. egészségmegőrző fitotermékeket gyártat Kína állami gyáraiban, valamint az Altáj hegységben, Oroszországban és más környező országokban, valamint hálózati marketing keretében értékesíti azokat.

A TianDe cég kizárólag a legjobb kínai gyártókkal áll üzleti kapcsolatban. Mintegy 20 beszállítóval van együttműködése. Ezek között ma már vannak orosz, és belorusz gyárak is – több mint 100 kutató intézet támogatásával. Mindegyik gyártónál az elsődleges követelmény, hogy régi – akár több ezer éves - titkos receptek alapján, igen magas minőségű termékeket állítsanak elő, felhasználva a  modern tudomány vívmányait. E gyártók hosszú idő óta teljesítenek megrendeléseket Japán, Eu és Amerika megrendelői számára.

Az utóbbi 10 évben teljesen megváltozott a világban a vélemény Kínáról. A régi kultúra hagyományai egyre inkább egymásra találnak a korszerű, tudományos eredmények alkalmazásával. Ma már nem a bóvlival teszik egyenlővé a Kínában gyártott cikkeket. Számtalan új korszerű gyár épült, és termelésük egyre magasabb színvonalúvá válik. Ezek a gyárak igen kedvező versenyhelyzetben működnek: egyrészt a klimatikus adottságok miatti alacsony energia költség, ill. az olcsó munkaerő miatt. Így a jó minőséget is képesek sokkal olcsóbban adni, mint a nyugati gyártók.

S kozmetikai cikkek gyártása területén Kína jelenleg a világban a 8. helyet foglalja el.

- A cég éppen a válság előtt alakult meg, de nagyon gyorsan, igen magas ütemű fejlődést produkált – a II. évben az elsőhöz viszonyítva több, mint megháromszorozta a forgalmát, majd a következő két évben 400 és 450 %-os növekedést ért el. 2011-ben a forgalmazott termékek értéke elérte a 10 milliárd dollárt.

- 20 beszállítóval van kapcsolatban, ezek mindegyike ISO minősítésű, saját kutató-fejlesztő laboratóriummal

- Mára több, mint 210 ezer munkatárs értékesíti termékeit – közülük 500 igazgató

- 2011-ben 610 kiszolgáló partnerrel (bolt, raktár) dolgozott

- A TianDe megrendelésére gyártott termékekbe 3500 különböző hatóanyagot dolgoznak be. Ráadásul a hatóanyagok felhasználásában nagy figyelmet fordítanak a szinergiára, vagyis az egyes hatások nemcsak összeadódnak, vagy egymás mellett léteznek, hanem együtt egy más szintet, egy más minőséget biztosítanak. Mik is ezek az anyagok, felsorolok néhány példát:

Koenzim Q10, C-vitamin és a többi vitamin, ginzeng, zöld tea,  arany gyömbér, noni, csokoládé bab, kávé bab, uborka, olajbogyó, jázmin, eper, alma, papaya, őszibarack, , aloe, levendula, citrom, ganoderma, jojoba, selyem protein, bio-arany, kollagén, chili paprika, kígyóméreg és  kígyózsír, kecsketej, placenta.

 

Tehát, stabil, nemzetközi bevizsgálás által bizonyított magas minőségű termékekről van szó. Mindegyik ISO  9001-2002 begin_of_the_skype_highlighting INGYENES 9001-2002end_of_the_skype_highlighting minősítéssel és OÉTI regisztrációval rendelkezik. Az ellenőrzés az alapanyagok termesztésénél megkezdődik, csak ökológiailag tiszta környezetben termesztett és tiszta, természetes alapanyagokkal dolgozhatnak a gyártók. Még az is meg van határozva, milyen módon és mikor szedjék le a termést, amely feldolgozásra kerül. Az embereket speciális képzésben részesítik, és a holdnaptárat követik az időpont meghatározásánál. Még a gyártáshoz felhasznált víz előkészítése is egyedileg történik: gyógyforrások vizét használják fel, melyet speciális membrán technológiával tisztítanak meg és dúsítják fel a víz mikroelem tartalmát. Az sem mindegy, milyen szempontok szerint választják ki az állati eredetű alapanyagokat.

 

 

 

 https://zenetanyaradio.hu/

 
 
 
 

 

Újdonságok

akció

2013.09.03 00:00
           

Zenetanya Rádió

2013.02.28 18:04
<br> </object> </script>

"Okos vásárló" Nemzetközi fogyasztói rendszer

2012.12.27 13:34
    „Okos Vásárló” NEMZETKÖZI FOGYASZTÓI RENDSZER A rendszer célja: megadni...

Elindult a weboldal

2012.12.27 13:25